A gép bérlés vállalkozásom sikersztorija

Körülbelül 20 évvel ezelőtt kezdtem el az építőiparban, ezen belül különböző lakásfelújítási munkálatokban részt venni. Ahogy az idő telt megismerkedtem sokféle szerszámmal és géppel, ezeket pedig megtanultam kiválóan használni. Egy idő után már képes voltam ezeket megszerelni is, ezért egyre többen kértek meg, hogy javítsam meg a gépüket. Mindeközben szerencsém volt megfigyelni, hogy mennyire népszerűek ezek az eszközök és ilyenkor merült fel bennem először egy olyan saját vállalkozásnak az ötlete, amelynek a gép bérlés a fő tevékenysége.

Nem tudtam természetesen ezt napokon belül megvalósítani, de elkezdtem rá készülni mind szakmailag, mind üzletileg és folyamatosan takarítottam meg pénzt erre a célra. Így néhány év elteltével rendelkeztem már kellő tőkével és tudással a gép bérlésre fókuszáló vállalkozásom létrehozására.

Hatalmas élmény volt mindezt elindítani és még ennél is nagyobb, amikor rádöbbentem, hogy a gép bérlésnek az előnyeire valóban nagy a kereslet. Nagyon odafigyeltem a megfelelő árazásra, az ügyfelekkel történő barátságos, segítőkész kommunikációra és természetesen a gépek karbantartására, megfelelő működésére. Ennek köszönhetően azt vettem észre néhány hónap leforgása alatt, hogy a gép bérlés vállalkozásom virágzik és folyamatosan tudok fejlődni és bővülni.

Ami tovább népszerűsítette a vállalkozást az volt, hogy elkezdtem gépek szervizelésével is foglalkozni, hiszen ez amúgy is egy hozzám közelálló munkaterület volt. Alapból rendelkeztem kellő tapasztalattal ezen a területen, így ezt is kiválóan megtudtam valósítani. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy egy nagyon jó kiegészítő bevételre tudtam szert tenni.

Nagyon hálás vagyok tehát az eddig elért sikerekért és bízok benne, hogy ez a gép bérlés cég még hosszú évekig így folytatja majd az útját.

No Comments

Post a Comment