Milyen praktikus pakolási módszereink lehetnek egy komód esetén?

Szeretem a rendezettséget, a szépséget, ehhez pedig elengedhetetlen volt egy idő után, hogy jobban utánanézzek a Marie Kondo féle rendrakás művészetének. Éppen akkor sikerült ezzel foglalkoznom, amikor ruhatárolás céljából gardróbszekrényt akartam vásárolni, azonban Marie Kondo hatására a komód mellett döntöttem.

A konmari módszert követtem a lakásom tisztogatása során, ennek lényege az volt, hogy körbementem és minden olyan darabot, mely nem okozott nekem örömöt, vagy ami nem volt hasznos, azt kidobtam. A ruháimat is rendesen át kellett szelektálni, de azért ezen a területen még mindig jó sok dolog maradt, amiből válogathatok. Viszont ezeket is szépen és praktikusan akartam elhelyezni, ezért is néztem meg, hogy mit javasol Marie a ruha rendszerezés kapcsán. Ő a komódok használata mellett kampányol, melyekben különböző belső térelválasztókkal oldja meg a rendrakást. Ennek hatására végül én magam is egy komód mellett döntöttem, melyet a módszer alapján formáltam belülről. Utólag úgy gondolom, hogy jól döntöttem, sokkal kényelmesebb egy gyönyörű komód darab, mint a hatalmas gardróbok.

No Comments

Post a Comment