Ars poetica - olvasd el, érdemes!
Gyakorlat-orientált felnőttképzés
elérhető időpontokban, elérhető áron,
álláslehetőségekkel és magas óraszámú valós szakmai gyakorlattal!

Ez az ars poeticánk, ebben hiszünk. Mi azt gondoljuk, ezzel tudunk Önnek mint tanulónknak, és a társadalomnak is értéket teremteni.
- Olyan időpontokban tartani a képzéseket, amikor az a dolgozó, családos emberek számára is elérhető:
- Olyan áron tartani az átképzést, a szakma-tanulást, hogy az megtérülő befektetés legyen, ha Ön dolgozni kezd a szakterületén a megemelkedett munkabérre vetítve, és havi költségeiben elérhető legyen a tanulni vágyó, ambiciózus átlagember számára
- Olyan szakmai gyakorlatot szervezni, ami valós, "on the job" - azaz munka közbeni - valós, életszerű szakma-tanulást tesz lehetővé, olyan óraszámban, melyben egy szakma valóban elsajátítható, és olyan áron, ami egy átlagembernek megfizethető
- A tanfolyam sikeres elvégzése után álláslehetőségeket biztosítani, keresni, segíteni Önt az elhelyezkedésben, hogy valós haszna legyen a tanulásának, időbeni és anyagi áldozatainak
- Széleskörű ismereteket, kapcsolódó szakmákat, szakterületeket egyszerre vagy egymás után, egymásra épülve megtanítani, a biztos piaci érvényesülés érdekében
- Marketing-és pénzügyi ismeretekkel a szükséges szinten felruházni tanulóinkat, hogy leendő vállalkozóként megállják majd helyüket a piacon
- Olyan képzéseket szervezni, melyekre a munkaerő-piacon valódi, fizetőképes kereslet mutatkozik, és jó megélhetést biztosít Önnek
- Támogatni az Ön élethosszig tartó tanulási folyamatát annak minden lépcsőjében, hiszen világunkban a szakmán belüli folyamatos továbbképzések, sőt a más szakmára való átképzések már felnőtt fejjel is megszokott és szinte kötelező dolognak számítanak az érvényesüléshez
- Nem bizonyítványt eladni, hanem valós szakmai tudást, a tanuláshoz minden segítséget megadni és átadni a motivált és fejlődni vágyó tanulónak, azaz Önnek
- És végül, de nem utolsósorban: nevelni a piacra, nevelni a megélhetésre, és minden információt átadni, ami kemény piacgazdaságunkban a megélhetéshez és az érvényesüléshez Önnek szükséges lehet a szakma berkein túl is.
Ezt csináljuk, ezért dolgozunk, és ezt kínáljuk Önnek legjobb tudásunk szerint.
A szakmai gyakorlat a mai korban érdekes kérdése a felnőttképzésnek.

A legtöbb képzőhelyen ezt megoldják egy minimális, akár néhány tíz órás, a vizsgatételekre szigorúan felkészítő tanműhely-gyakorlattal, ami a vizsgához - főleg ha "lezsírozott" éppen elég lehet, de a szakma megtanulásához bizony édeskevés. Mi szembe megyünk ezzel a gyakorlattal, és igyekszünk saját cégünknél, vagy partner vállalkozásainknál olyan óraszámú szakmai gyakorlatot nyújtani valós munkakörülmények között Önnek, a tanulónknak, ami valóban alapos szakmai tudás elsajátítására ad lehetőséget, éles munkakörülmények között, igazodva az Ön időbeosztásához, szabadidejéhez, amennyire csak lehetséges.
Ennek köszönhetően a sikeres bizonyítvány-szerzés után magabiztosan léphet a munkaerő-piacra, már nem egy pályakezdő tudásával rendelkezik, tudja mi vár Önre, és könnyebben elhelyezkedhet bárhol, gyakran éppen annál a gazdálkodó szervezetnél, kölcsönös megelégedés esetén, ahol Ön a szakmai gyakorlatát is letöltötte. Ráadásul első "munkahelyének" nyugodtan beírhatja a szakmai gyakorlati helyét, és máris nem a pályakezdő állásokkal kell kezdenie, hanem továbbléphet és komolyabb esélyeket kaphat az induláshoz.
Mi nem hiszünk abban, hogy lehet kőműveseket tanítani úgy, hogy nyolc hónapon keresztül az iskolapadban ülnek, aztán négy hónapon keresztül mesterséges körülmények között, körülbelül 80 órában kezükbe kapják a vakolókanalat, és nézhetik távolról, hogyan dolgozik egy betonkeverő: aztán megmondják nekik, mi lesz a vizsgán, spórolva a drága anyaggal felügyelet mellett begyakorolhatnak néhány mozdulatot, és ezzel kapnak egy bizonyítványt, amivel az égvilágon semmire sem mennek, mert amint dolgozni szeretnének, elfogja őket a legrosszabb érzés, ami csak egy munkavállalót érinthet: az, hogy életében nem csinálta még azt, amit kérnek tőle, nem is érti talán, miről beszélnek ezek az emberek körülötte, akarna, de alkalmatlannak érzi magát a munkára, és fél, mert attól tart, elrontja és ki fogják rúgni. Aztán egy idő után bizonytalan viselkedésével, rutintalanságával valóban ki is váltja azt, hogy elküldjék a munkahelyéről, és kezdődik a lejtmenet.

Nálunk a forgatókönyv úgy néz ki, hogy egy kőműves tanuló, természetesen a szükséges elméleti órák meghallgatása és aktív részvétele mellett a képzés első-második hónapjától egészen a vizsgáig saját időbeosztása és lehetőségei szerint, hétköznap vagy akár hétvégéken, délelőtt vagy délután, kint dolgozik különböző építkezéseken, tanár felügyelete mellett, és fokozatosan beletanul abba a szakmába, amit választott magának, megismerve annak minden valós kihívását, és eleinte segítséggel, később önállóan teljesítve is azokat. Akár hetente(!) olyan óraszámot teljesíthet ha ráér, mint más felnőttképzésben részt vevő tanuló összesen a képzése során. Ezek után, egy év "munkaviszony" után, bátran leteheti az OKJ-s vizsgáját, és magabiztosan folytathatja - és nem most kezdi! - az eddig is végzett munkáját, azonban most már pénzért, valódi munkaviszony és nem felnőttképzési szerződés keretein belül. Magabiztosan, meglepetések nélkül: ugye így van értelme egy képzésnek?
Nem beszélve arról, hogy vannak olyan szakmák, melyek "félkezű óriások" egy másik nélkül. Tipikusan ilyen fenti példánkból merítve a kőműves és a hideg burkoló, vagy például a víz-és gáz-szerelő. Az új, moduláris OKJ-s rendszer lehetőségeivel élve (mivel a rokon képzéseknek sok közös moduljuk, azaz tananyaguk van) mi ezeket a tanfolyamokat összevontan, akár egyszerre két vagy három bizonyítvány megszerzésének a lehetőségével, időben és árban is sokkal kedvezőbben tudjuk kínálni. A kőműves és a hideg burkoló képzések például külön-külön egy évesek lennének, de egyben - jóval olcsóbban - másfél év alatt meg lehet csinálni a kettőt.
És ami igazán nagy durranás, ugyanez a helyzet az épületgépészet sláger-szakmájával, a víz-gáz-és klímaszereléssel is. Mindhárom önmagában is komoly kereseti lehetőséggel kecsegtető, divatos hiányszakma, mi azonban a hármat egyszerre tudjuk kínálni a közös modulokra való tekintettél úgy, hogy három helyett másfél év alatt elvégezhető, három OKJ-s bizonyítvány kimenettel, és komoly hegesztési plusz gyakorlattal, ami a legtöbb képzőnél - bár ugye logikus lenne? - nem is része ennek a képzésnek. Ugyanez a lehetőség fennáll, ha valaki például egy programozói tanfolyamot végez el nálunk, és később érdeklődést mutat a CNC gépek, a CAD-CAM informatika irányába, vagy éppen egy villanyszerelő tanfolyam után szeretne elmenni a PLC programozás, vagy éppen az érintésvédelmi felülvizsgálatok irányába.
A lehetőségek tárháza szinte végtelen - válasszon belőle Ön is kedvére, érdeklődésének megfelelően, és legyen Ön is szakmájában sikeres, kényelmes körülmények között élő, a társadalom számára is hasznos, becsületes dolgozó ember, és gondoljon vissza ránk, mint az "alma materre", az Önt elindító iskolára mindig szép élményekkel és hálával!
Ezt kívánjuk Önnek - és ezzel együtt magunknak is!
Baráti üdvözlettel, sok sikert kívánva:
A Drégelyvár OKtatási Központ Érted dolgozó csapata






